Hajónapló
...hajó és tenger nélkül

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Elie Wiesel az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség meghívására, mint ismert, a múlt héten, deportálása óta először, rövid látogatást tett Magyarországon abból az alkalomból, hogy hazánkban idén 20 éves a Chábád Lubavics zsidó vallási mozgalom. Útja során találkozott Sólyom László államfővel, Bajnai Gordon miniszterelnökkel, ellátogatott a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és előadást tartott a Hetek Közéleti Klubjának vendégeként a Hit Gyülekezete központjában. A program kiemelkedő eseménye volt felszólalása a Magyar–zsidó együttélés: együtt a közös jövőért címmel rendezett szimpóziumon a Parlamentben, amelyet az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közösen rendezett a 20. évforduló alkalmából. Alább a parlamenti beszéd teljes szövege olvasható, amit azért másoltam ide, mert azt hiszem, nem csak bennem hagyott hiányérzetet a média az esemény tálalásával.

 

Elolvasom »

2
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Felteszem, piszok sok választópolgárnak, szegénynek és gazdagnak, balosnak és jobbosnak, fehérnek és feketének ment fel a vérnyomása, amikor olvasta/hallotta Bajnai szakértőkormányfő úr sávos koncepcióját az ingatlanadóról.

Felteszem továbbá, hogy kevesen voltak, vannak, akik nem káromkodtak, nem emlegették Bajnai úr és "az egész emeszpés bagázs" felmenőit. Pedig felesleges. Ebből az ingatlanadó-koncepcióból ugyanis soha nem lesz törvény - mint ahogy egyetlen korábbiból sem lett; a luxusingatlanok tervezett megadóztatása pedig, emlékszünk közröhej és persze szabotázs tárgyává lett.

Elolvasom »

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Updated! mp3-zene a bejegyzés végén

 

Elolvasom »

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

1996, a NOL indulása óta harmadszor - de lehet, hogy negyedszer. Vagyunk egy páran itt a csapatban, akiknek ez a harmadik teljes site-átépítése (nem számolva a "maszek" munkákat :) ).

Az ember azt hinné, minél rutinosabb, annál könnyebben veszi az akadályokat, de ebben a műfajban ez nem így van, mégpedig azért nem, mert a technika egyre többre képes, egyre okosabb eszközök születnek a fejlesztői közösségekben és műhelyekben - ezek beépítése, összehangolása egy rendszerben pedig gyakran sokkal bonyolultabb, mint hinnénk. 

Elolvasom »

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!